Erasmus+

Az Erasmus+ Ka2 Digital Tools for Digital Natives (Digitális Eszközök Digitális Bennszülötteknek) projekt keretében az ötödik és egyben utolsó mobilitásra a 2024. április 15-19. héten került sor Törökországban. A projektben az iskolában tanító két oktató, Migléc Melinda Izabella (angol-német nyelv) és Bánkúti László (kereskedelmi ismeretek) vett részt, melynek keretében elutazhattak egy hétre Karamanba és Kappadókiába. Karamanban az Erasmus partnereket a Toki Anadolu Lisesi iskolában az iskola igazgatója, tanárai és diákjai szeretettel fogadták, ahol néptáncokat, népdalokat adtak elő a vendégeknek. Az Erasmus+ projektben részt vevő tanárok a különböző országok oktatási rendszereiről és digitális alkalmazásokról tájékozódhattak és oszthatták meg ismereteiket, mint például a Plickers, Voscreen, Lyricstraining, Canva és Google Classroom. Lehetőségük volt továbbá a két oktatónak jobban megismerni Közép-Anatólia központját, Karamant, az ottani kultúrát és történelmet. Ellátogattak többek között a Karaman Múzeumba, illetve az ottani várba és kolostorba, ahol a török diákok tartották az idegenvezetést a vendégeknek. Továbbá lehetőségük volt ellátogatni Kappadókiába és az ottani Kaymakli földalatti városba, melynek története Krisztus előtti 7-8. századra vezethető vissza.

Escape room

Digital Tools for Digital Natives

PORTO MOBOLITY

2023. MÁJUS 1-6.

Iskolánk újabb nyertes ERASMUS+ pályázatban vesz részt.

A projekt címe: Fitter, Healthier, Happier

A projekt időtartama: 2020. szeptember 1. – 2022. augusztus 31. (+1 év)

Weblap: https://fithealthhappy.wordpress.com/

Tanulónk által készített receptkönyv:

https://read.bookcreator.com/jTOrQmjcIihsupFOkrM7SGWAUzK2/x8Up5Ft4QAWCQHGSLFha6Q

A budapesti találkozó képekben.

https://read.bookcreator.com/jTOrQmjcIihsupFOkrM7SGWAUzK2/uM69GCtZSTiWS758sybRIQ

Travel diary:

————————————

Iskolánk Erasmus+ programban vett részt.

A projekt címe: No memorise anymore, come and play for more.

A projekt időtartama: 2017. december 1. – 2019. november 30.

Erasmus ppt