Külső programok

5/13 Turisztika osztály városi sétán. (2020. október 7.)

SULIMOZI

Már több éve állunk kapcsolatban a Sulimozival. Előfordult, hogy az egész iskolánk (több mint háromszáz fő) ellátogatott egy filmszínházba, és a párhuzamos vetítés során több történelmi tárgyú filmet is megtekinthettünk. Emellett rendszeresen veszünk részt osztályokkal különböző klasszikus és kortárs filmek vetítésén.
Űrlap a diákoknak:
2019. október 22. – FAIR PLAY CUP (labdarúgás)
Gyönyörű időben, nagy lelkesedésben telt el a mai nap. Csoport körmérkőzések során 2 győzelem és sajnos 2 vereség született. Részünkről sporttörténeti nap volt, a kupa egyik legjobb, verhetetlen csapatát győztük le 2:0-ra. Folytatás tavasszal… ⚽️
——-
2019. szeptember 20.
Szeptember 21-én Széchenyi István születésnapjára emlékezünk. Hálásak vagyunk a Széchenyi Társaság meghívásának, így tanáraink és diákjaink a Magyar Tudományos Akadémia előtt ünnepi műsor keretében koszorúzhatták meg a “legnagyobb magyar” szobrát.
2019. szeptember 19.
12. E osztálykirándulás
2019. szeptember 12.
A 9. évfolyamos diákok a szokásos őszi túrán vettek részt. Az idő és a hangulat is jó volt. 🌳☀️😆
———
10.C osztálykirándulás a szentendrei Skanzenben – 2019. szeptember 12.
———-
11.D osztálykirándulás – Szentendre – 2019. szeptember 12.
Gólyatábor 2019. augusztus Esztergom
2019. június
A 11. évfolyamból néhány tanuló az Idegennyelvi Könyvtárban tett látogatást.
2019. június 2-3.
A 1/13 OKJ Logisztika osztály 2 napos kiránduláson vett részt Esztergomban osztályfőnökükkel Dézsi Erika tanárnővel.
—————
2019. május 8.
A 10.D turisztika szakirányban tanuló diákok az Aquaworld szállodát látogatta meg osztályfőnökükkel Takácsné Siptár Ágnes tanárnővel.
————
2019. május 7.
A 10/D osztály mauzóleumi sétán vett részt a Fiumei úti Sírkertben osztályfőnökükkel Takácsné Siptár Ágnes tanárnővel.
———-
2019. április 11.
Magyarországon április 11-ét a Költészet napjaként ismerik és sokan nem tudják, hogy ezen a napon a világ is ünnepel. A logisztika szakma ünnepe is ez a nap, a Logisztika világnapja! Hazánkban, csak az utóbbi 10 évben, a logisztika súlyának növekedésével terjedt el a ez szakmai ünnep.
 
Jelentősége abban van, hogy a szakmát összefogó logisztikai szervezetek az ország számos pontján szerveznek szakmai programokat, fórumokat és üzemlátogatásokat. Továbbá felkérik a jelentősebb logisztikai vállalkozásokat és termelő vállalatokat, hogy szervezzenek szakmai nyílt napot, ahol az érdeklődők betekintést nyerhetnek a szakma rejtelmeibe.
 
Ennek keretében a 1/13. OKJ Logisztika osztállyal a MÁV által, a Magyar Vasúttörténeti Parkban megrendezett nyílt napon vettünk részt.
 
A rendezvényen meg lehetett tekinteni a vasúttörténeti parkot, minden kiállítását, ki lehetett próbálni a közlekedési eszközöket és részt vettünk a MÁV Nyílt napon.
 
A Nyílt nap keretében számos standot állítottak fel a vasúti közlekedéshez kapcsolódó területekre vonatkozóan. A standokon szemléltető eszközökkel, videókkal és kiváló szakemberek előadásaival mutatták be az adott területet. A belépéskor mindenki kapott egy pontgyűjtő-füzetet, ahol az előadások után teszt kérdésekre válaszolva, a résztvételt matricákkal jutalmazták. A teszt kitöltés során a legmagasabb pontot elérőket ott helyben is jutalmazták, valamint a nap végén a legtöbb matricát összegyűjtők szintén ajándékot kaptak.
 
A közlekedés szakmai standokon kívül a HR is képviseltette magát, ahol a MÁV foglalkoztatás politikájával, bér- és kompenzációs elemeivel, valamint konkrét állás lehetőségekkel ismerkedtek meg a hallgatók. Kérdéseket tehettek fel, amelyekre a szakemberek készségesen válaszoltak és még a MÁV-val szemben szkeptikusak is pozitív élményekkel távoztak.
 
Mindenki nagyon jól érezte magát és nagyon hasznosnak találták a szakmai napot, volt olyan hallgatók, aki szakmai gyakorlat és állás ajánlatot is kapott a HR-től.
 
Az osztály Kissné Dézsi Erika osztályfőnök kísérte el.

Lengyelország 2019.

A Waclaw Felczak Alapírvány  https://www.facebook.com/felczakalapitvany/ támogatásával, iskolánk 11. évfolyamának turisztika tagozatos osztálya egy 5 napos lengyelországi tanulmányi kiránduláson vehetett részt.

Az első két napot Zakopaneban és Krakkóban töltöttük, ahol a szellemi táplálékok mellett helyi ételkülönlegességeket is megkóstolhattak diákjaink.

Zakopaneban hó és hideg, Krakkóban napsütés várta a kirándulókat.

 

Látogatást tettek az aushwitzi múzeumban is, majd a hét további részét Poznanban töltötték.

A Collegium Da Vinci https://www.facebook.com/davinciszkola/ gimnázium tanulói és tanárai szeretettel fogadták csoportunkat, bemutatták iskolájukat, lengyel-magyar nyelvtörőkkel szórakoztatták egymást, barátságok szövődtek.

Fáradtan, de sok szép élménnyel, maradandó emlékekkel érkeztek haza diákjaink!

 WFA

 


10/D BőrŐrök – 2019. március 8.


 

BőrŐrök

Iskolánk több osztálya vett már részt a BőrŐrök előadáson, amelyet nagyon élveztek.

Fiatalok védelmében a BőrŐrök